Haza vágyok...elszigetelt magány

Amikor a lelked mardosó üresség fogja karmaival, amikor a szìved megannyi apró homokszemmé örlődött már fel,elvárják mosolyogj, de ez csak még több erőd emészti fel.

Akiket szerettem,és fontosak voltak, azok már a temetőben pihennek, kevés nap telik el, hogy ne őket emlegetném, vagy vágynék utánnuk.Róluk gondoskodtam, ápoltam őket, figyeltem rájuk,mert szerettem őket és figyelmet kaptam,önzetlen szeretetet.

De amikor akinek az életem adtam, rá bìztam teljes valóm és lényem, nem állt ki értünk, minden csalárd hazugságot rólam magáévá tett, forgatta bennem a kést,mert tudta mennyire szeretem, mennyire szeretem még most is, velem szembe megteheti...hisz senkinek nem fogok hiányozni se, ha megöl tettével.

Amikor minden éjjel haza vágyom, a karjaiba,mert az otthon nekem nem egy hely,sosem létezett,sehol nem találom a helyem, kizárólag mellette nyugodtam meg, éreztem magam biztonságba,lecsupaszìtott álarcok nélküli valómba az ölelésébe.Az ölelése lett az otthonom, bárhol voltunk,bárhová kerültünk, ha ölelésébe zárt otthon voltam.

Őt vágyom minden éjjel most is, akinek az érdekébe, a kérésére,vagy csak a puszta emberségem miatt más emberek miatt,bármit feláldoztam.A karrierem, a boldogulásom, az ő döntésének áldozata,mert nem állt ki mellettem, nem mondta el az igazat amikor szükség lett volna rá, használt egyszerűen ameddig kellettem neki.

Utánna átlépett,eldobott....kisemmizte a lényem, mert nem állt ki amellett, mi minek az okozati összefüggése...oldjam meg, csak elfelejtette, egy olyan közegbe,az Ő érdekeinek sérülése nélkül, a helyzetemből adódóan nem tehetem meg, mert azzal neki ártanék ....csak röhögött...pedig nem vagyok rá képes.

Igy egy igazság maradt, amivel megbélyegeztek, a másik oldal néma maradt....és eltaposnak emiatt...mert nincs aki a másik oldalt is felfedje...csak hagyja, ahogy oda dobott tiporjanak.

Most meg mikor millió darabra hullottam, az utolsó érző vérző sebem is,lassan oly mélyek már,hogy nem megy egyedül, de mégsem ugrok bele semmibe,nem vagyok képes hazug ártó lenni, más férfinak,mert tudom sosem fogom szeretni, akkor inkább felőröl a magány.

A magány és az egyedüllét nem ugyan az, én mindig is egyedül voltam,boldogulok.De a magány az elhagyatottság, hogy nincs kihez oda bújjak, szerethessem, megölelhessem egy egészséges kapcsolatba,amiért én szüntelen tettem,de a léc egyre magassabra került, és nem tehettem semmit egy olyan nő ellen aki a múltja martaléka volt, annak a férfinak,akit szeretek, mert a gyerek jogán mindennel visszaélt...pokoli kìn.Bárki lehet csak én nem, én "szart se érdeklek"...igen minden apró rólam kizsarolt információval vissza élt ez volt a módszere....

Most itt vagyok.Betegen, megtörten, fájdalmak gyötrik testem, és lelkem...képmutatóvá kellene válnom, felvenni végleg a mosoly páncélját...de nem megy már...minek...

A gyermeki szeretet nem pótolja a férfit,a társam hiányát, a másik felem elvesztését.

Nem tudok magamba már ragyogni, boldog lenni,és megmutatni a világnak érek valamit én is,mert nincs ott a társam, a párom mellettem, akinek a szemébe szép akartam lenni, egyedi kizárólag a számára.

Gondoskodtam mindenről mindig is egyedül, de átkozottul nehéz, ha nincs aki ebben az úton olykor megfogja a kezem, ha elesek,akkor egy ölelésében letörölje a könnyeim,és azt mondja menni fog....és nekem ment is...mindig.

Mára mindenhol rossz lettem, bűnbak, vagy csak az akibe lehet még egyet rúgni...lehet hibáztatni, hisz valóban, szart se érdeklek...az életművészek, a porond mesterek,meg a tudásuk hiányosságait megnyerő bájjal és eleganciával előadók, akik mögött megannyi hiba, hiány,vagy csak olyan lyukak tátonganak, amit egy hozzá értő tud feltárni, azoknak áll a világ...

Hogy rettegnek azok a nők,meg mindenki attól, ha valaki kimondja az igazságot őszintén, akkor bármi áron inkább el kell nyomni, le kell tiporni azt, aki kimondaná, lássák mi van ezek mögött...,de akkor igen jön a "szart se érdeklek",meg "engem azok nem érdekelnek","hidegen hagy"...milyen szép a tagadás homályába felmenteni önmagukat a tetteik alól ahelyett,hogy az igaz utat,a valódi őszinte szeretni valóban képes embert választották volna...de egyszerűbb feladni engem, feladni és utánna taposni, tiporni mindent...pusztuljak végre a fajtámhoz, a helyemre...mert ők értékesebbek!Az a nő aki "hamis" nyugalomba ringatja mert "neki a másikkal való összejátszás miatt ez megadatott" az kell hiába.

Minden este minden kész volt mire haza ért munkából, köztünk soha hangos szó el nem hangzott, csak ha az a skorpió nő tett róla minden áldott nap, hogy pattanásig kifeszült idegekkel érjen haza, és én akkor csak hallgattam, mosolyogtam ameddig tudtam, nem kérdeztem, tudtam nem szabad...de nem én nem adtam nyugalmat, nem voltam képes rá, hanem az a nő mérgezett meg MINDENT!Most meg oda lökte a másiknak, ne tessék neked már szabad...és akkor én vagyok mégis, akit nem lát :'( 

Tenni akartam mindig is!Sosem adtam szinte fel semmit, most már nem egy álmom vette el a férfi,nem egy lehetőségtől fosztott meg, és én legyek akinek ebbe joga van beletörődni, jogában áll hallgatni, jogában áll pusztulni, mert miután kihasznált, összetört úgy,mint senki nem tudott megannyiszor kihasználva mennyire szeretem,reménykeltéssel, az most dolga végeztével, azt istenìti, aki ezt nem érdemli,mert ugyan úgy engem bántott, vele karöltve ártott,amikor tudta még a közös elvesztett gyermekünket gyászolom, épp fájdalmaim voltak, de képes volt elcsalni Tőlem...

Ez a legrosszabb...

Nem nem megy,hogy én valaha a régi legyek, a szürke egér voltam, aki tenni akarta csak a dolgát világ életembe, a munkám adott boldogságot, hogy jó voltam abba,amit csináltam,de ezt is meg kellett mérgeznie.

Haza akarok menni,haza a karjaiba mégis...szüntelen!Oda bújni, csak sìrni, érezni ahogy újra átölel, és minden távolság megszűnik....

Szavakkal nem kifejezhető a pusztìtás pontos mértéke, a hiányát mégse tudom fel sem dolgozni,mert maga alá temet,hogy elvesztettem a párom, az életem!

Fáj, üres, a 4 fal összenyom, üvölt a csend körülöttem, visszhangzik az összes szava, bántásuk, kìnzásuk és érzem egyre kevesebb vagyok, egyre kisebb és egyre gyengébb...

Ők meg ennek örülhetnek, hisz a skorpió nő mást se akart, csak ezt...

Én meg,ha kimondtam az igazságot akkor azt kaptam én gyűlölködtem, ha szemtől szembe akartam teljes hitemből utolsó erőmmel csatába menni az egyetlen férfi szerelméért...engem kiáltottak ki ártó léleknek, hisz nekem van jogom hallgatni....

Szeretem, ameddig még dobog a megtört szìvem, a föld alá vágyom, egy álnok mosoly mögé bújva, elfojtani minden fájdalmam...melyből éjjelente vérző könnyek patagzanak...

Nem érti,nem is tudja és engem senki nem védett,senki nem állt ki mellettem....csak ellenem...és erre is megvolt a kész forgatókönyve a nőnek, amit felhasználjon ellenem...

Nekem mégis csak egy gondolatom van már, amellett hiányzik, HAZA AKAROK MENNI!

SZERETEM AZ EGYETLEN FÉRFIT JOBBAN,mint valaha képes lesz rá más,mert tudom mit adott fel magából...ezek miatt, amiatt a NŐ miatt...gyűlölködés NEM!IGAZSÁG!

Remélem a két érzelmi intelligenciával nem rendelkező nő, akiknek volt megannyi és lesz is,hisz bárkit képesek behálózni és kizsigerelni, olvasni fogják, hisz engem kell taposni,ahogy megszoktam...kiforgatni ellenem a férfit...olvassátok!Egyszer remélem a világ is megtudja róluk az IGAZSÁGOT!Azt mit tettek velem!Majd a sìrom felett állva, az előre megìrt búcsúbeszédbe, ez is benne lesz, mert az igazságot nem fogom a fiam elől a sìrba vinni!Tudni fogja kik felelnek az anyja életében a pontos vesszők után amit tettek, az utolsó pontért....és fogja tudni próbáltam...