Be nem váltott ìgéretek,önszabotázs

Megannyi be nem váltott ígéret, megölt közös álom..

A megkaptam a gyűrűm és menyasszonyaként a legboldogabb lettem, majd jött a hadjárat és észre veszed, ha nem veled van, mert ha csak kiteszi a lábát, a volt feleség miatt nem lehet viselni, ez az első fájdalom, mit némán viselsz....próbálsz megértő lenni, csendben tűrni, hogy a világ felé szabad, akármikor "szingliként villoghat"...holott számodra a világot jelenti,mert mindennél jobban szereted...

Esküvői helyszìnekről álmodozol, "drágábbnál drágább platina gyűrűt igérget",de Te csak csendben közlöd a legelső gyűrűd a legszentebb, annál több Nekem nem kell, mert én úgy szeretem önmagát, sosem voltam olyan akit érdekel a fényűzés.

Megvan álmaid ruhája, ott áll a szekrénybe, kicsi csendes esküvő, vagy akár két tanúval, csak tudjam engem szeret, engem választ más nekem nem kell.

Időt szerettem volna semmi mást vele közösen, ott voltunk, ami kettőnk által lett "otthon"...Terveztünk, közös ház, új élet mindegy hol, amit Ő szeretne, mert számomra mindegy hol,csak mellette pihenhessek meg éjjelente,mert a békém az otthonom volt.Bármit alá ìrtam volna, tudja csak Rá van szükségem, se a pênzére,se semmire...csakis az ölelésére és Rá!

Megannyi vallomás rajtam kivül más nem kell, megannyi ígéret, fogadalom, hogy soha nem fog mást keresni, ha én nem is leszek, mert nálam jobbat sosem talál, mást igy szeretni nem lesz képes és sorolhatnám...hittem benne...bìztam.

Álmodoztam, utazásokat tervezgettem, ahová csak mi kettesben boldogan elmehetünk majd, együtt felfedezni a világ szêpségeit,rejtett kincseit...

Majd jött a legsötétebb nap, az életembe, egyik pillanatról a másikra simán csak kisétált a kapun....

Reméltem észhez tér,mert nem úgy ment el, engem nem szeret, nem voltam elêg...

Majd beletaszìtották egy nő ármányhálójába, az aki minket szétszedett...mert semmi mást nem akart, csak ezt...bárki, csak ne én...nah ez sikerült...ez csak egy "bárki"...

Most bezzeg a hálószövő ragodozó pókként öleli, annyira elvakìtotta ês behálózta, hogy vissza hallom, azon be nem váltott igéreteket, amikben végletekig hittem, reméltem és álmodtam...

Holott számomra, csak az otthont adó ölelése kellett, hogy közösen folytassuk, nem a múltja, vagy a múltam szörnyű árnyékában, mert egymás boldogsága voltunk....csak szêtszedtek minket...

Álmodni akartam, élni vele, élni boldogan, és csakis őt szeretve, csakis neki megadni a világ minden kincsét!

De most a házat és mindent, amit együtt terveztünk, együtt álmodtunk...a hasonlóak voltunk megannyi álmunkba...amit szeretett volna...de elvették tőlem...

Valóra váltom egyedül is, ha vért kell izzadnom érte akkor is, mert nem tudott olyat kérni, akarni vagy álmodni, amit én érte ne váltottam volna valóra, mert szeretem, csak álmodnia kellett...

Akkor egyedül teremtem meg, bizonyìtva, érdemesebb nő a szerelmére sosem lesz nálam...soha!

Nem telik el nap, óra szinte ne rá gondolnék, arra mit vesztettem el....nem telik el.Megölte az álmaim, az életem, és most amikor egyedül nézek házakat,amit vele szerettem volna, mêg jobban elsajdult a szìvem.

Nekem abban a pillanatban megállt az idö, amikor először csókolt meg, nem öregedtünk, olyannak láttam, mint az első pillanatba, de ma ahogy tükörbe nézek, magam csak egy árnyék vagyok, egy megtört lélek, egy üres tekintet, öregedő ráncos múló homály ....

Vele akartam megöregedni, az utolsó lehelletünkig fogni egymás kezét, mert csak érte éltem és általa.

Hisz az én történetem, csak magam mesélhetem el...mert nincs már ki Rám is gondolva vigyázna!Az akinek mellettem kellene lennie most is, bármi áron a hűséget és a megismételhetetlent választva, nem megalkudva, önszabotázsba!