Nem az én szégyenem

Furcsa a bejegyzés cìme, valóban...Ugyanakkor jó pár nap örlődés után, mégis úgy éreztem megérett a bejegyzés...A dühből első felindulásból írt...törlődött, a megszégyenítsem azt a nőt nyilvánosan törlődött..így most higgadt fejjel kedves olvasó, megszületett, ezen írásom is.

Milyen nő az olyan,akit más fájdalma éltet?Aki bármire feljogosìtva érzi magát? Eljutott a szintre, magáról alkot már képet. Idézem "nekem csak néznem kell, semmit nem kell tennem", igen ezt kaptam amikor már örült annak, elérte nehogy én legyek az, aki mellett ki fog tartani, hisz ármánykodása célt érni látszott, és boldog volt, mert én már akkor bele betegedtem. Most én jutok el lassan arra a szintre, csak néznem kell, hogy állítja ki önmagáról és a romlottságáról a szegénységi bizonyítványt! Mennyi " bizonyíték és üzenete és megannyi dolog parkol már a polcon meg elmentve a tetteiből, egyszer terítek, de akkor hiába bánt, senki nem is olvassa, senkit nem érdekel, akkor gondoskodni fogok róla érdekeljen másokat", ha fenyeget akkor magam védelmébe már használni is fogom. Pedig megfélemlítettek. Igen nyoma van... meg a lelki terrornak a be nem váltott ígéretnek, amikor önmaga hibáját nem látja, mit tett... és a nekem tett ígérettel, és a nekem elhangzott mondatokkal, ígérget másnak. Az nem azé a nőé, az az enyém, és mindig az enyém lesz, mert nekem intézte először. Én hordtam a gyűrűjét, hitegesse magát bármivel...

Nem, nem azért, mert én azt gondolom, hanem mert újra és újra veszi a jogot bántson.Ezt élvezi, ebbe leli örömét!Abba,hogy elérte én lassan biztosan a tepsibe végezzem!Lassan elérik, igen! Nehéz olyan helyzetbe megbirkózni bántalmazással, amikor olyan egyedül vagy, hogy a négy fal van, minden alkalommal saját felelősségre távozol egy kórházból, mert tudod nincs aki megoldja helyetted az életed, nincs aki segítsen, nincs aki bármibe ott legyen, fogja a kezed egy kórházba, amikor félsz...mert mindenki fél...de ott vagy csendbe...igen ez nálam így nézett ki. Életem minden pillanata, a szülés is...így okkal volt jogom elválni....nem nem bántom azt aki érzelmileg erre nem képes...ez nem az én szégyenem volt, nem magamról állítottam ki bizonyítványt vele!

Kedvem lenne megosztani akár itt képmetszővel  kendőzetlenül a valóságot, de még szerencsére nem bukta át az a nő azt a szintet, az ügyvédem hamarabb fogom felhívni, de a mostani üzeneteit is, annak a nőnek,mert ocsmány, amit megenged magának, és amennyire képes lealacsonyodni semmit nem szégyelve, hogy egy másik embert megalázzon! Sőt mondta nem egy ember tegyem meg, lépjek ellene, adjam vissza, nem fogom ennél különb vagyok, ahogy mindvégig különb voltam mind a kettőnél! Önmagamhoz én hű vagyok, meg az értékrendemhez!

A jelenlegi egészségügyi állapotom után innen már nem sok kell, olyan stresszt ad a szervezetemnek, mással kell tudnom, mással kell látnom, nem lehetett velem, és még veszi a jogot valaki bántson, alaptalanul, hogy ez felér a kegyetlenséggel. Legalább van aki az elmúlt 3 hónapba, erről teljes képet kapott, és igenis Ő tudni fogja, ha velem valami baj történik, akkor annak ki áll a hátterében. Most is tudja, mindent pontosan. Nincs párom, nincs másom nem emiatt, hanem mert kell, aki megtart, és megment önmagamtól, amikor ezek a nők szándékosan ártanak!

Jaj itt jön, a mert igy döntött Ő, de akkor nem nekem ìrogatna valaki, aki annyira felhőtlenül boldog valaki mellett,mint a képeken mutogatni akarják! Be kell látni akkor nem ! Ez nem az én döntésem volt, az én szavam nem lehetett meg sem hallani, csak kizárólag a másik oldal szorítását, kegyetlenkedését! Elhinni azt amit annak kellett volna a legjobban féltett kincsként őrizni, akire rábíztam az életem!Akibe valóban hiszek! Igen, de.. 

Ha Te kedves olvasó, ha annyira szereted a másikat, amennyire én őt, akkor soha nem ìrogatok másnak, ha nincs velem, nem fekszem össze mással, és nem teszem mindezt akár úgy feljogositva, hogy már ország-világ előtt más a párom!Tény ugyan ezt tette, aki feljogositva érezte magát, csak minket tönkre tegyen, ne lehessen a tudat sem "mi"...mert "csak ő,ő, ő...." Én persze mondhattam, nem normális, meg az amit elvár, mert válás után nem ez a normális...én és mások hasonlóra sem képesek...

Nem az én szégyenem, az amennyire az emberek nem képesek másokkal tisztességesen, becsülettel viselkedni. Nem az én szégyenem, hogy egy empatikus, önfeláldozó jellemet, aki szeretni képes, azt valaki kihasználja és végletekig megalázza.

Nem az én szégyenem, hogy erkölcstelenül viselkedik valaki, és ez inkorrekt dolog, és az erkölcstelenséget a manipuláció tökéletes álarca mögé rejti önigazolásként.

Nem az én szégyenem, hogy nekem az érzéseim és egy ember, akivel le akartam valóban élni az életem, nem csak "megalkuvás, kényszer" hatására meghozott döntés. Nem az én szégyenem, hogy olyan nőt választott, feláldozva az én életem, és úgy gondolták mindehhez joguk van, hisz mit ér a tisztesség, a hűség és az odaadás...megtehették, egy olyan ártatlannal, mint én. Karöltve! Leélni egy életet, a "mert nyugalmat ad", nem én nem adtam, hanem nekem esélyt sem hagyott rá, az a nő aki most is veszi a jogot bármire. Én is megadtam, mellettem valóban megkapta. Semmi nem volt rá kényszerítve soha! HA magába nézz tudja, de már nem teszi! Ez lenne a bosszú? Nem dehogyis, ez a kendőzetlen valóság, amit minden kivül álló látott a következményeit a döntésének, csak egyszerűbb nem tudomást venni róla, hisz akkor felmenthetik magukat! Ilyenek azok akiknek nincs lelkiismeretük, az ilyen nők...

 Nem az én szégyenem, ahogy ezek velem bántak! Nem és sosem lesz...nem én kényszerítettem az általam szeretett férfit bele egy olyan életbe, ami ugyan az a csapda, amiből menekült, de most ráhúzták. Nincs menekvés. Megalkudik és lemond, és ehhez még jó képet fog vágni, de nem lesz az élete élet, ahogy mellettem az volt, csak a langyos pocsolya, amibe megpróbál túlélni!

Eddig sokáig, az elmúlt egy évbe, és az azt megelőző évekbe is, némán tűrtem minden megalázást. Miért? Mert az emberek nem holmi ruhadarabok, amiket ha elhasználok kidobok! Számomra akit szeretek, azt nem felejtem el! Nem vagyok képes nemes egyszerűséggel erkölcstelenül embereken átlépni! Bántanak? Igen megjegyzem, sosem adtam szinte vissza senkinek, azt a rengeteg szart, amit én kapok! Nem dobom ki az életemből soha! Sohasem! Azokat sem dobtam ki, akiket el vett Tőlem az élet és mindenki akit valaha szerettem, és tettem önfeláldozón értük szeretetből, már a temetőbe pihennek...

Megkaptam szó szerint..." mert én a szart sem érdeklem, nem vagyok senki felelőssége, meg vállaljon értem a volt férjem felelősséget stb..." Nevettem....sosem kértem, értem senkinek nem kellett kényszerből felelősséget vállalni. De hiába, könnyű volt ezt a manipulatív képet bele ültetni egy nárcisztikus jellemnek valakibe. Igen, nárcisztikus bántalmazó...nem tőlem jön, szakember felől, aki mióta csak segíteni akar, ott tart engem kell ebből kimenteni, mert nem én vagyok aki hibázott, akivel baj van, azokkal akik ebbe a helyzetbe bele kényszerítettek és nem én vagyok érte a felelős. Én a saját értékeim és hibáim a reális határokat meghaladva tudom, és az önértékelésem sajnos ezen emberek miatt olyan amilyen, mert ezzé tettek.

Sosem lennék arra képes, amire az a nő vetemedik...

Arra sem, hogy még mikor már más a párunk van, mint neki volt, akkor is parazitaként élősködjek az ex férjemen, uraljam...Mekkora gusztustalanság...mindenki okkal válik, mert nem fűzi érzelem a másik emberhez, semmi nem fűzi hozzá mély érzelmi szálként...nem hiányzik!Akkor is lehet emberi helyzeteket fenn tartani egészséges kereteken belül!

De úgy jogot formálni szétszedje valakivel, hogy már mással bújik ágyba látványosan saját maga, ês nem az elsővel...undoritó! Itt is megvan a lényegi különbség, hasonlóra képes sem voltam!

Én persze, hiába ország-világ előtt, hogy igenis soha nem ért hozzám más, sosem volt azóta sem más...még ugratnak is, mert nekem egy férfi létezik kizárólag...nem szégyellem, igy van, sosem tagadtam!Sosem lennék képes másként cselekedni! Ez nem az én szégyenem! Vissza kapom mennyien tisztelnek emiatt, mennyire vagyok értékes és mennyire nem ezt érdemlem. Bennem mégis ott van, én benne bíztam, benne bízok. Az ő figyelmére vágytam kizárólag mindig, az ő elismerésére. Hisz Őt fogadtam el férfiként a velem egyenrangú társamnak, a barátomnak! A páromnak a halálig!

Ha csak nekem jön az a nő, igen nagyon tudja, hogyan kell, hisz megannyi dolgot tud bántásként felhasználni, mert minden közös emlékünk elvette és kiforgatta! A vallatásokat amiket tett, azokat fegyvernek használja ellenem...

Az, hogy nekem mennyire hiányzik valaki, mennyi fájdalmat éltem meg az elmúlt években, milyen felnőni egy bántalmazó alkoholista anyával, családi hattér nélkül, mindent így elérni, senki nem tudja mi áldozat...ne is tudja meg...nem kívánom senkinek, amibe én éltem! Amikor az anya egy idő után "csak biológiailag" az anyád! Látták mennyit próbáltam így is tenni, próbáltam tartani, megmenteni ebből...eljött egy fordulat egy pont, amikor nem ment, nem ment tovább, mert önmagam árán lehet sikerül, de nem is érdemelte meg, mert sosem kaptam semmit viszonzásul.

A múltam sem az én szégyenem, milyen a "család". Nem az én szegénységi bizonyítványom!

A kirakatot pontosan tudom milyen, és mi a valóság, mi " bántalmazást éltem át az évek alatt, és mit viselek magamon" egy alkoholista nő végett. Nem az én szégyenem! Nem én választottam! Elítélni emiatt? Hajrá...azoknak fogalmuk sincs, mi a fájdalom, a lemondás és meddig küzdöttem azzal, szégyellem, mire felálltam ebből is, és kihúztam magam, ez nem az én keresztem és nem az én szégyenem! Nem kell semmit tennem ahhoz már, hogy a világ lássa mivé fajult. 

Amitől óvom a gyerekem...de csinálom! Mosolyogva! Meg is kaptam, pont én nem tudok elsétálni a bántások elől, de tökéletesen eltudok, olyan embertől aki számomra, és hangsúlyos számomra nem jelent semmit, mert megvetem, megvetem, ahogy velem bánik és az életem felett ítélkezési jogot érez kéretlen tanácsként, én milyen vagyok, aki nem is ismer. Azoktól elsétálok és sétáltam, akik úgy mernek lelki szemetesládának használni, hogy fogalmuk sincs arról mi az szeretni, és egyedül küzdeni nap, nap után...mert ott van nagymama...vagy átjáróház az életük párkapcsolatok terén...vagy minden megvan, de nem képesek értékelni, csak más életébe kivetni valót látni.

Akkor Tőle miért nem? Aki most feltette a pontot az "I"-re? Én megtettem kiléptem, igen azt is tudom ezzel is a becsületességemmel és tisztességemmel teremtettem helyzetet, annak a falusi ragadozónak, mert én hittem a szerelmem erejében, hittem a másik felembe... nem zaklattam,nem írogattam...mint azok tették, megannyiszor, amikor meg kellett győzni rólam én értéktelen vagyok, nehogy engem válasszon és az önfeledt, szabad és boldog életet, aki mellett önmaga lehetett...Ő az mégis, aki tagadja önmaga előtt is, mi a valódi érzelem. Ő aki inkább a logika mentén választott, aki a megalkuvást választotta újra....mert feladta. Nem vívta meg a végső csatát, besimult. Nem az én szégyenem. Nem én fogom végig látványpékségbe élni az életem, egy nem teljes értékű nő mellett, akitől már szabadulni sem tud...mert bele kényszerítette a bántalmazó nő...erről szól a "Tövismadár novellám a másik blogomon erről szól" pontosan le vannak benne osztva a szerepek, ajánlom olvasását. Azt az életet ami az én életem, a mi közös életünk...ez az amit akik képesek voltak kiölni és átfordítani valakiben, azok nem érdemelnek még együttérzést sem!

Én mindenem neki adtam. Szó szerint, és másra nem vágytam, csak szeressen...csak ennyire. Nincs olyan dolog, amit fel tudna hozni, nem kapta meg mellettem...nem én gondolom így, tudom milyen életet kínáltam...

Mégis engem ítélnek el, meg meri ez a nő firtatni mi a fájdalom fogalma, vagy a szenvedés... egyik sem tudja a trigononból, mert egyik sem képes annyira mély érzelmekre, felmérjék, mit ártottak a tetteikkel.

Milyen amikor nem dobod ki akit szeretsz nemes egyszerűséggel az életedből...meg bánok úgy vele, mint egy menhelyi kutyával..vagy akit oda vissza visznek az ilyen félék, miután megmutatték neki, milyen a boldog élet, aztán vissza dobják a ketrecbe sorsára hagyva.

Hányszor vár "az a kutya" a sírig a gazdájára, mert egy gazdás, nem eszik, nem iszik többé...elsorvad. Ugye olvasó, ismerős az élethelyzet...ha valakibe empátia is szorult, és szorult, mert épp a soraim olvasod akár először, akár már sokadjára.

Igen valóban nálam ott a feltételezés sokszor..dehát mosolyog...jah mert kell!De a háttér, a 4 fal,mint korábban egy cikkembe is egy neves magazinba pár éve, azt senki nem látja, a valódi sorsokat!

A valódi sorsot, életet, azt senki nem értékeli,mindenki a készet akarja!De ha ott van minden egy ölelésre, akkor az ilyen nők elveszik a lehetőséget!

A stressz, a bánat, lassan emészt belülről, megint sikeresen lett a produkció miatt kiváltva olyan mellkasi fájdalom, és szorìtás és minden ezáltal, az amúgy is már bele sajdult állapotba, hogy már csak azt akartam múljon el, egyedül ott lenni borzalmas!Haza érni, nem vár semmi, és másnap,mintha mi sem történt volna kezd újra...De rám várnak beavatkozások, terápia...műtét, mert a szívem szó szerint ráment, milyen is ha megszakad valóban...érzem az utolsó pici porcikámba is..

De ez nem az én szégyenem, nem az én szegénységi bizonyítványom. Nem én tehetek róla, azt látják egyedüli kiútnak, ha innen " kimentem magam és elmegyek, és egyedül bár rettegve kezdjek új éltet, építsem fel őjra amit elértem..." rettegek, és félek...egyedül, egyedül álló anyaként támogatás nélkül, minden élethelyzettel küzdve.

De igen nem vagyok láthatatlan, van aki aggódik, van aki figyel..nehezen bízok. Az élet tett ilyenné..de nem az én szégyenem! Aki képes valóban úgy viselkedni, hogy valakit hátra hagy, kidob, kitöröl az életéből nyom nélkül, aki erre rá nem szolgált, csakis adott, csakis szereti...azzal magát minősíti, neki kell a tükörbe nézni, neki kell elszámolni a lelkiismeretével. Ő fog úgy lefeküdni, minden éjjel egy nő mellé, hogy a lelke és a szíve mélyén megbújva az igazi utáni vágya élni fog, mert örökké ott lesz...mert megtalálta...mert érezte...azt nem lehet kitörölni!

Fogalma nincs senkinek erről, milyen rettegésbe élni. Milyen anélkül az ember nélkül leélni egy életet, hogy minden nap rettegés tart a markába, egy újabb nap a rácsok mögött a menhelyen, ahonnan az altatás a következő végállomás...mert, ha végig kell nézni, meg kell tudnom, a másik aki meg sem érdemli, vagy töredéke nincs annak, ahogy önmagát és azt szereti benne, amit én, ahogyan én...mert nem is lesz soha képes rá, hisz nem az ő ikerlángja, nem az ő másik fele...akkor abba lassan bele halok. Milyen úgy várni egy belengetett műtétre, hogy tudod senki nem fog kint várni a folyosón, senki nem lesz ott aki fogja a kezed, amikor felébredsz, mert  a legközelebbi hozzátartozó rublika 380 napja üres.

Örömet okoz a bántalmazónak? Tessék...én megtanultam milyen...megtanultam tárni és viselni a bántásokat egy hasonló mellett...van benne 20 év előnyöm..és igen én látom, hogy naponta szembesülök vele még most is, hogy pusztít el egy ilyen nő egy családot, hogy mennyire nem képes emberi kapcsolatokra, mert képtelen rá...csak "érdek és érzelmileg kiüresedett"...milyen egy ilyen anya gyerekeként felnőni...és 2 út van..vagy maga is olyanná válik, vagy jobb lesz...

Én jobb lettem...én több vagyok. Én hála istennek megmentettem magam tőle, és olyan szinten vagyok képes szeretni, önfeláldozó lenni és szeretetteljesen gondoskodni, amire kevesen képesek kedves olvasó..

Mert a blog olvasottsága nem hazudik, a visszajelzések, pozitív megerősítések nem hazudnak, bár sokszor nem tagadom "kételkedem bennük és saját hibám az érdeket keresem benne"... de az életem nem nyom nélküli lesz. Néha megvan a remény, vannak jó emberek, érző emberek, ahol megvan a helyem. Akik mosolyognak, ha látnak... igen az Ő mosolyát keresem most is mindenhol, és csak Őt...de ez így is marad, mint a menhelyen...de ez nem az én szégyenem...