Meglátni, s újra vérezni

Rengeteg néma elsìrt sötétbe burkolózó könny tanúja annak, nem vagyok képes rá mást szeressek valaha is úgy,mint őt.Egyhez igaz a szìvem, és sosem lesz olyan csalárd, mint ezeké....akik elérték ne lehessek boldog.

Elég volt ma meglátni, mulandóan.Teljes testből remegni újra, a mellkasom összeszorult, levegő után kapkodni, és menekülni onnan.

Zokogni haza felé mindezek után,mert maradni képtelenség lett volna.

Látni, tudni ott van...megannyi túduló emlékképpel. 

Doboló szìvvel, de közbe kiszakadó fájdalommal a mellkasomba.

Sosem lesz hozzá fogható, sosem lesz aki úgy lásson, érezzen és úgy ismerjen ahogy neki hagytam....ahogy benne bíztam.

Sosem lesz ennek vége...sosem leszek ugyan az már...

Most is úgy dobban a szìvem kiszakìtva megsebezve lelkem, ahogy először megláttam.Ma is ugyan úgy látom teljes pompáját.

Halvány árnyékként....könnyekbe kitörve, remegő testtel, vérző szìvvel....

Az idő semmit nem jelent...

Akarat talán, de úgy mégsem lát senki, ahogy ő látott, nem érint és ölel...

Ő az akinél a szìvem maradt...

S minden szava annak a nőnek aki ezt elérte élénken cseng bennem, mert az ő szavait mondta vissza és ők tették ezt velem....