Valahol egy lány, feketében jár ...eltemették szép titokban
A világ érdekes, annyira visszatetsző, hogy számomra egyre félelmetesebb. Lassan az őrület határán kìnlódok önmagam meghasadt lelkével.
Már nem értem, miért én vagyok az, aki nem való ide.Miért az a kezelendő, az a félelmet keltő állapot emberekbe, ahogy én reagálok, a számomra egyetlent jelentő személyre.
Miért én vagyok az, aki fizikai reakciói a másik ember közelségére, amit akarattal nem vagyok képes befolyásolni, az ad okot aggodalomra, hogy lassan bele halhatok egy ilyen reakcióba, vagy a szìvem fogja feladni, vagy a szervezetem! Tudom és igen megmondtam én ebbe akaratomon kìvül, halok bele lassan emésztődve.
Próbáltam küzdeni, de minek...már nem küzdök, csak tűröm a fájdalmat.
Pedig kifelé már a tökéletes álarc rajtam van, már semmi érzelmet nem tükröz a tekintetem, az arcom vagy bármi....kiüresedett.
Mosoly, igen van akinek sikerül előcsalni, de nem ugyan az,mint ami voltam...meghaltam belül. Önmagam kizárólag a napról napra való túlélésre vagyok képes edzeni.
Az emberek elfelejtették, milyen a sìrig egyet szeretni teljes szīvvel és lélekkel, egynek adni mindent ami voltam valaha...úgy olyan igaz szìvvel, olyan tiszta lélekkel, amit már nem is látnak, csak megmagyarázzák, az elkerülhetetlen halált, majd lesz másik, soha...
Az is hazugságra épüljön, akarattal szeretni, nevetséges blamázs...nem lehet, nem lehet teljes szìvvel és lélekkel, nem lehet hazudni...nem tudsz mégegyszer igy szeretni, ahogy én szeretem még most is...
Mekkora duma, majd az idő...az idő semmit nem segìt, az érzés nem halványul, ami az én szìvembe gyökerezik, nem tűnik el...
Sokat sìrok megjegyzik, igen olyan összetört lélek vagyok, aki kapaszkodik, mert a kényszer irányìt...
De a másik felem hiányzik....
Némán viselem, nem múlik a gyászom.
Ez megmagyarázhatatlan kötelék, olyan sok kérdéssel...
Hazug világba, kegyetlenséggel körül véve, érthetetlen hamis emberekkel, akik el sem tudják képzelni, mi a halhatatlan szerelem...
Ringassak álomba egy másik embert, akart érzelemmel, akart megalkuvással, holott minden szóba, tekintetbe Őt keresem, Őt akarom?
Mi a helyes út?Nélküle nincs értelme az életnek...
Akarom, újra érezzek, újra éljek, de igen egyedül, mert más nem fog látni sem, nem fogok tudni hinni, bízni és szeretni, mert senkinek nem kell egy megtört meghasadt lélek, ami nem képes hazudni szeretni képes, mert senkinek nem tudom többé azt adni ami én voltam valaha....
Nem vagyok képes másnak hazudni, akarattal, hitegetéssel, és hazugságban élni ....mert én ennél tisztább, nemesebb és őszintébb vagyok...
Nincs aki olyan legyen, mint Ő....
Ő volt képes bántani, bántalmazni mert az egyedüli aki ismert, akit minden védelmemen átengedtem önnön valóm feláldozva érte,mert hittem benne...
Valaha ...