Elvesztett idő

Igen vár az ember,mindig csak vár...próbál remélni és hinni, bìzni...

Mindhiába.A napok telnek, a hetek és hónapok,majd évek céltalanul túlélési módba kapcsolt ürességben panganak.

Nincs benne tartalom!Nincs benne, ami minden érző, lélegző és létező emberi kapcsolat alapját biztositó szeretet, értő figyelem és érintések nélkül múló üresség...

Ölelések és érintések szeretkoldusaként vágyódik a sajgó lélek, kedvességre...hogy lássák, vegyék észre és szenteljenek neki figyelmet...minek is, hamis hazug emberi kapcsolódásokért...

Tartalom nélküli ürességért...

Telnek az évek...elmennek. Oda vágják félválról, nem leszel fiatalabb, nem élsz...Ha képes vagy egyedül mindent megcsinálni akkor huuu mekkora ász vagy...jelentem eddig is ezt tettem, egész kicseszett életembe másokat szolgálva alázatos szeretettel.

Megkapom kiről beszélek érzelemmentes lekezelő ürességgel, nem volt egyik sem a cipőmben tudja, mi bántást,traumát szenvedtem el, mire ezt kiérdemelték, és a családot nem a vér határozza meg...

Telnek az évek, és egyre kiüresedetebb minden...semmit nem tudsz megosztani senkivel, sem az örömöd,sem a bánatod, sem a sikereid...

Jaj tudom magamnak "csináltam,tanultam, viseltem"...jaj hányszor kaptam ezt elutasitóan...

Világ éltben szeretet nélkül...valódi gondoskodó, viszonzott, mély feltétel nélküli szeretetet...

Nevetségen nem létezik, az illúziója sem...

Én is csak illúzió képébe burkolt megsemmisült semmi vagyok...hisz, akit szeretek a világ ameddig világ elment...az aki puszta létezésével fényt vitt és megannyi mosolyt a rideg pusztaságba...

Akinek hinni akartam és bizni, és álarcaim mögé rejtve engedni, az idő igazolta ugyanúgy láthatatlan semmi minden mit létezésem jelent selejtként....

Múlnak az évek, porlad a világ és a kárhozat határa a kezeim között...

Nem akarok már semmit, nem akarok...

Szeretni akartam, szeretve lenni, én ennyit vágytam, hogy az idő egy pillanatra megálljon...