Üresség

Amikor próbálod élni a napokat, az ürességet valahogyan leplezni, feledni, de minden éjjel maga alá gyűr.

Elcsendesedik minden és kong a magány a falak között,üvölt a sötét.

A fejedben a gondolatok egy dolog köré kezdenek gyűlni, se ezek folyammá duzzadnak, aminek egy végtelen örvény vet véget,ami egyre csak húzza le a tested.

Érzed ahogy rád nehezedik a takaró, a levegő fullasztóvá válik, ahogy a sötét bekúszik a szobádba.

Vágyod a biztonságot rejtő érintést.A melegségét a másik testnek, de csak a hideg ölel át...

Keresed a megnyugvást egy ölelésbe, de csak kétségbe esést találsz lelked mélyén, mert nincs kiút az örvény csak húzz, várod amit tanultál egyszer leérsz az aljára s majd újra a felszinre dob...de semmi csak a végtelen üresség ami van...

Minden pici figyelemért megharcolsz, minden apró kedvességbe kapaszkodsz, óvod lelked minden megmaradt porszemét, a szived nem engeded újra szeretni vágyni, ha tudod is hogy még érez, mert félsz, sőt rettegsz újra nem bìrod ki ezt...

Elhalgatott szavak melyek némán hullanak ajkadról, csak azért, hogy azt a kicsi illúziót,hogy még fontos vagy, számìtassz megtarsd.